
Egy gyermek születésekor az egész család élete megváltozik. Az addig fontosnak tartott dolgok háttérbe szorulnak, és az összes figyelem a csöppségre összpontosul. Egy fejlődő szervezetnek azonban nem csak figyelemre, hanem egészséges környezetre is szüksége van. Ennek egyik alappillére, hogy a gyerekszoba levegője minden szempontból megfelelő minőségű legyen.
Hajlamosak vagyunk azt feltételezni, hogyha nem érzünk kellemetlen szagokat, és szemmel láthatóan egyetlen porszem sem kering a levegőben, akkor minden a legnagyobb rendben van. Ez a gondolkodás tökéletesen alkalmas arra, hogy megnyugtassuk magunkat, a láthatatlan veszélyforrásoktól azonban nem óv meg bennünket.
A gyerekszoba levegője – Ezekre érdemes odafigyelni!
Egy csöppség érkezésekor elővigyázatosnak és körültekintőnek kell lennünk – pláne, ha koraszülött vagy betegséggel küzdő gyermekről van szó. Összegyűjtöttük, hogy mi mindent érdemes szem előtt tartani, ha „bababiztossá” szeretnénk tenni a gyerekszoba levegőjét.
1. Ideális hőmérséklet
Rengeteg szülő úgy gondolja, hogy a gyermeknek az az ideális, ha meleg van. Ennek érdekében maximumon pörög a fűtés, és több réteg is kerül a kisbabára. Mind a két óvintézkedés felesleges. Sőt, a túlmelegített helyiség vagy a túl sok réteg éppoly kellemetlen lehet a csöppség számára, mintha kihűlne a szoba.
Éjszakánként 20-22 fok az optimális pihenő hőmérséklet, napközben pedig semmi sem indokolja, hogy 23-24 foknál magasabbra állítsuk a hőleadó készülékeket.
2. Megfelelő páratartalom
A száraz levegő hatására a légutak kiszáradhatnak, köhögés és egyéb kellemetlen tünetek jelentkezhetnek. A túl nedves környezet viszont a háziporatkák és a penészgombák elszaporodásának kedvez, amik allergiás panaszokat idézhetnek elő.
Amennyiben a gyerekszoba páratartalmát 40-60% között tartjuk, ezek a kellemetlenségek elkerülhetők. A levegő nedvességtartalmát könnyedén megnövelhetjük, ha a fűtőtestekre párologtatókat helyezünk el, túl magas szint esetén pedig a szellőztetés lehet a megoldás (ilyenkor mindig oda kell figyelni, hogy az apróságot ne érje huzat). Az ideális érték eléréséhez akár egy párásító vagy páramentesítő készüléket is segítségül hívhatunk.
3. Szennyeződésektől mentes levegő
- dohányfüst
- háziállatok szőrei
- olajfüst
- szmog
- baktérimuok
- vírusok
- ultrafinom molekulák
Csak néhány elem, amik észrevétlenül keringenek a lakásunkban. Ezek a részecskék az egész család, de leginkább az apró jövevény egészségi állapotát veszélyeztethetik – a dohányfüst belélegzése akár a hirtelen csecsemőhalál kockázatát is megnövelheti.
Ahhoz, hogy a gyerekszoba teljes mértékben káros molekuláktól mentes lehessen, egy kis szellőztetés sajnos nem elegendő. Sőt, egy forgalmas, belvárosi környezetben ez a cselekedet akár még plusz veszélyeket is hordozhat magában.
Minden káros részecske kiszűrhető!
Az egyetlen hatékony megoldást a levegőszűrő berendezések jelentik, azt azonban nagyon alaposan meg kell vizsgálni, hogy milyen készüléket vásárolunk! A legtöbb „légtisztító” ugyanis ahelyett, hogy megfékezné a kártékony részecskék mozgását, épp ellenkező hatást ér el: a szobában fellelhető kosz keringtetésével folyamatos mozgást biztosít a veszélyes molekuláknak.
A svájci IQAir készülékek egyedileg összeállított és hitelesített szűrőrendszerével az egyetlen készülékcsalád jelenleg a piacon, amely bizonyítottan kiszűri a 0,3 mikronnál kisebb szennyeződések 99,97%-át a levegőből (minden egyes berendezés az ágazat légszűrőkre vonatkozó legszigorúbb szabványa, az európai EN 1822 szerint tesztelt és tanúsított).
A HyperHEPA szűrővel felszerelt, orvosilag is elismert berendezés képes eltávolítani a gyerekszoba levegőjéből a cigaretta füstöt, a kutya- és macskaszőrt, az olajfüstöt, a kőolajtermékek égése során keletkezett kormot, a szmogot, a baktériumokat, valamint a vírusokat és az ultrafinom molekulákat, ezáltal pedig megteremti a gyermek számára, hogy tüdeje a legideálisabb környezetben fejlődhessen.
Csak három szabályt kell betartani! Annak érdekében tehát, hogy megfelelő minőségű levegő vegye körül a gyermekünket, a következő dolgokra kell odafigyelnünk:
- tartsuk 22-24 fokon a hőmérsékletet,
- biztosítsunk 40-60%-os páratartalmat
- és üzemeltessünk HyperHEPA szűrővel felszerelt levegőszűrő berendezést a gyerekszobában.
Ennek a három szabálynak a betartásával még akár járványhelyzet idején is teljes biztonságban tudhatjuk a család legapróbb tagját.